CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLAPJA
Ezúton szeretnénk minden lakost értesíteni arról, hogy a csóri Polgárőrség sorai rendeződni látszanak. Egy öntisztulási folyamat indult el a régi vezető leváltásával. A jelenlegi kis létszámú tagságunk, aki azonban igen lelkes, olyan csóri polgárokból áll, akik szeretnének tenni a falu közbiztonságának és lakói érdekeinek és értékeinek megvédésében. Mindezt a helyi körzeti megbízottal szorosan karöltve.
Kis csapatunkat szeretnénk bővíteni, ezért kérjük, jelentkezzenek a szervezetünkbe. Mindenkinek érdeke a megóvás és a védelem!
Várunk minden olyan személyt, aki ezekért a dolgokért tenni szeretne és elfogadja az alapszabályzatunkban foglaltakat. Minél többen vagyunk, annál jobb. Ugyanúgy várjuk az idősebb generáció jelentkezését, mint a fiatalokét. Az idősek napközben, míg a fiatalabbak az éjszakai "szolgálattal" tudnák kivenni részüket a feladatokból.
Mottónk: "Csak közösen, együtt tudunk tenni a falunkért!"
Azt tudni kell mindenkinek, hogy a polgárőrség önfenntartó és önkéntes szervezet. Aki a sorainkba lép, az a személy tagdíjat fizet. Ezekből a tagdíjakból és adományokból tartjuk fenn a szervezetünket. Ezért, ha valaki nem tud, vagy nem akar aktívan részt venni a polgárőrség munkájában, pártoló tagként is támogathat bennünket. Akár azzal, hogy fizeti a tagdíjat, vagy rózsaszín postautalványon pénzt fizet a számlánkra.
Akármelyik formátumot szeretnék választani, vagy a sorainkba lépni, azt megtehetik az elnöknél, vagy a titkárnál. Az mb. elnök Hollósi Györgyné tel: 06 30 325 94 88, vagy a titkár, Farkas Péter tel: 06 20 564 64 37. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy panaszaikkal is ezeket a telefonszámokat keressék. Pénzadományoknál hívják Galla Sándort a 06 70 238 51 66- os telefonszámon, aki felvilágosítást ad a számlaszámról, ahová a pénzt küldhetik.
Mindent megköszönünk, és várjuk a tenni szándékozó polgárokat! Új év, megújult Polgárőrség!
Ezúton is szeretném megköszönni a Polgárőrség tagjainak az eddigi önfeláldozó munkáját. Számítok rájuk a jövőben is!
Hollósi Györgyné mb. elnök
Minden kedves csóri lakosnak Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!
A polgárőrség tagjai és a vezetősége.