CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLAPJA
Ez volt a neve annak az öt állomásból álló rendezvénysorozatnak, aminek utolsó tagjaként Csór látta vendégül a lakosságát, s a pályázatban résztvevő települési vezetőket. Azt ünnepeltük, hogy 1957-ben írta alá 7 ország (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia) a Római Szerződéseket, amit az Európai Unió alapelveként kezelünk. A kerek évfordulóra a külügyminisztérium pályázatot hirdetett, aminek keretén belül létrejött egy Székesfehérvár – Iszkaszentgyörgy – Szabadbattyán – Bakonykúti – Csór összefogás. Az elnyert pályázati pénzből minden település 400.000 Ft-ot kapott szabad felhasználásra, de természetesen a saját rendezvényeinek előkészítésére.
December 8-án érkezett Csórra az EU-s szerelvény. A szombati nap eseményeit több hetes előkészület előzte meg, amiben részt vett a Mátyás Király Általános Iskola tanári kara, a Csóri Alkotó Közösség, valamint a Polgármesteri Hivatal. 50 ember kitartó munkájára volt szükség, de megérte.
A délelőtt folyamán játékos vetélkedő keretén belül adhatott számot európai tudásáról a népes diáksereg. Sajnos, más települések iskoláinak csapatai nem fogadták el a meghívást, így mindenképpen Csóron maradt az első helyezésért járó jutalom. Igazán ötletes és kreatív feladatokkal kerültek szembe a versenyzők, ami azt eredményezte, hogy egy teljes délelőtt telt el mókában, aktív tanulásban, ügyeskedésben. Minden csapat öt diákból és egy választott felnőttből állt. A legvégén pedig közösen fogyasztottuk el a csillagos tortát, amit Kissné Sperg Valéria igazgatónő készíttetett a diákok nagy örömére.
Ebédidőben természetesen a kulináris élvezeteké volt a terep. Közel 30 féle étel közül válogathattak az éhes szemek. Egy órától Dr. Banizs Károly tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót az európai útjairól. Ezután pedig kezdődött a várva várt kerekasztal-beszélgetés.
Elfogadta meghívásunkat és itt volt Vinklár László (EU parlamenti referens), Heinrich Péter (KDRFU), Szalay András (MAG Zrt.), valamint Sik Gotthilf (EU szakjogász). Előadásaik után mindenki feltehette kérdéseit. Eközben az iskolában a gyermekeket játszóház várta, ahol termésképeket, bábokat készíthettek, vagy éppen játszhattak a felnőttek vezetésével. A délután további részében meghallgathattuk Dr. Lukács László és Dr. Fülöp Gyula előadásait a magyarság néprajzáról és történelméről, majd pedig hatalmas táncoltatásba kezdett a Szedtevette együttes.
Azt hiszem, nem tévedek, hogy a táncolós másfél órának volt a legnagyobb sikere a közönség körében. Jó volt látni hogy megtelt a Művelődési Ház fiatallal és szülővel. Amikor mindenki elfáradt, akkor szeleteltük fel és ettük meg az EU-s tortát, amit a külügyminisztérium juttatott el minden helyszínre. A többi település felhívta egy helyben fontos témára a figyelmet a rendezvényén, mi azonban inkább az európai szellemiségre, az európaiságra, egy közösen képviselendő eszmére próbáltunk meg rávilágítani. Reméljük sikerrel! Ha jól érezték magukat, s új információkkal gazdagodhattak, akkor már elértük célunkat!
December 14-én (pénteken) pedig hivatalosan is lezárult a pályázat. Mégpedig a Parlamentben, ahol a résztvevő települések vezetőit látták vendégül a külügyminisztérium munkatársai egy állófogadásra. Az ünnepség megnyitó beszédét Kovács László EU-biztos (volt külügyminiszter) tartotta.
Remek élmény volt csapatban dolgozni, s elhozni egy napra Európa szellemiségét. Köszönöm mindenkinek, aki részt vállalt belőle, vagy részt vett benne! Gyerünk előre a következő feladatra!
Csete Krisztián