II. ÉVFOLYAM 6. SZÁM
Gyémánt Mise
Örömmel számolok be arról a szép és megható eseményről, amely június 17-én történt templomunkban. Nádi Ferenc ny. plébános úr mutatta be gyémánt miséjét pappá szentelésének 60. évfordulóján. Fél 10-re a templom megtelt azokkal a kedves emberekkel, akik úgy érezték, hogy el kell jönniük ezt a ritka és szép eseményt együtt tölteni azzal a pappal, aki valamikor keresztelte őket, vagy nála elsőáldoztak, ő készítette fel a bérmálkozásra, eskette őket vagy ott állt a sírnál velük gyászukba, hogy imádkozzanak érte és vele. A szent misén először Milcsinszky Alajos h. plébános prédikációjában méltatta Ferenc atya Csóron végzett papi tevékenységét. Majd a mise végén Nagy Károly c. kanonok úr olvasta fel Várpalota polgármesterének jó kívánságait. Ezután Szabados József a r. k. képviselőtestület világi elnöke köszöntötte a csóri hívek nevében Nádi tisztelendő urat. Majd Eszes Zoltán diakónus és Rózsahegyiné Mártika az Inota falu és Készenléti lakótelep üdvözletét tolmácsolta. Mindenki meghatódva hallgatta Nádi atya köszönő szavait, majd hálatelt szívvel fogadta áldását. A mise után kis fogadás volt, ahol a sok helyről érkezett ismerősök együtt ünnepeltek Ferenc atyával. Az ünnep elmúlt, de továbbra is kérjük a jó Istent imáinkban, hogy tartsa meg Ferenc atyát erőben, egészségben.
Müllnerné, Éva