CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLAPJA
Aki ott volt még egy hónap múlva is emlegetni fogja. Aki pedig nem, az bizonyára megfogadta, hogy jövőre nem hagyja ki. Pár adat. Közel 30 különféle program, csodás időjárás, több mint 1000 látogató, felejthetetlen hangulat, remek összhang. Érkeztek meghívott vendégek Fülöpházáról, Sárkesziről, Várpalotáról, Székesfehérvárról, Iszkaszentgyörgyről, valamint látogatók az ország minden végéből. Így vált végül egy kis túlzással országos ünneppé a mi kis Falunapunk.
Azt gondolom, hogy a programok felsorolása és bemutatása szükségtelen, hiszen éppen azért jött el valaki, hogy megnézze őket. Ha meg nem jött el megnézni, akkor nyilván nem érdekelte annyira, hogy most még olvasson is róla. Csak azokat emelném ki, amik kifejezetten nagy tetszésnek örvendtek. Ilyenek voltak a mazsorett lányok, Sajt bohóc, a J.A.M. zenekar remek koncertje, a fülöpházi színtársulat előadása, a szépségverseny, nyugdíjasaink előadása, valamint az íjászok bemutatója. Utóbbi igen magas színvonala engem is meglepett.
Lényegében a csúcs a szépségverseny és a tombolahúzás alatt volt, amikor is legalább 500 ember szorongott a színpad környékén. Itt szeretném megköszönni az est konferansziéjának, Buda Márton úrnak a jeles közreműködést. Remek hangulatot csempészett a lenyugvó nap árnyékai elé. Gratulálunk egyben a nyerteseknek, akik akár egy aprócska kerámiát is nyertek. De azt hiszem, hogy a legtöbbet közösen nyertük azzal, hogy létrehozhattuk ezt a csodálatos faluünnepet.
Tényleg egy közösség egy akarata nyilvánult meg augusztus 18-án. Nem szeretném szaporítani a szót, hanem amint azt a beszédemben is tettem, megköszönném név szerint mindenkinek azt a segítséget, amit önzetlenül adott a közös sikerünkért.
Akik munkával segítettek: A polgárőrség részéről Hollósi György, Lelkes István, Galla Sándor, Farkas Péter, Hopp László, Sárváry József, Hollósi Gergely, Rácz Péter, Both Elemér. Az önkormányzat részéről: Hári István, Szabó László, Magdics Zsolt, Molnár Gyula, Berta János, Soltész Tibor, Prátser Sándor, Simon Istvánné, Szőke Lászlóné és Müllnerné Paitli Éva. A szervezőgárdának is köszönet: Rácz Anikó, Rácz Tímea, ifj. Rácz Péter, Kiss Adél, Müllner Adrienn, Oletics Éva, Péterfi Tiborné, Baricza Petra, Hollósi Diana, Szedlák Renáta, Rechner Csaba, Hollósi Éva. És akik még besegítettek: Szabó Balázs, Lukácsa Árpád, Tamás Ferenc, Somogyi Nikolett, Csete Katalin. De a legnagyobb köszönet Hollósi Györgyé és családjáé, akik nagy számban álltak a Falunap mellé, s óriási munkát végeztek! Példát mutattak!
Köszönjük az anyagi támogatást! Támogatóink: Aluforma Kft., Truck-Trailer Kft, Toyota Strasszer, Ózon Kft, Helt Lászlóné, Hollósi József, Dorogi József, Szabó István, Ihász György, Kocsis Csaba, Kelemen Zoltán, Palkovics Trans, Sándli Fivérek, Burgess család, Franz Riedl, Vincze Tibor, Szücs Kálmán, MAG-SZI Kft, Szüts Ferenc, Imre-Major Kft, Kiss Kálmán, Pelyvás család, Csete János és családja, Megyei Közgyűlés, Tamás Ferenc és Bíró Zsolt.
Ezen felül hálával tartozom minden résztvevő fellépőnek és látogatónak! Remélem, nem hagytam ki senkit a felsorolásból! Jövőre találkozunk ismét a Falunapon!
Akinek nem sikerült vásárolnia a csóri ajándéktárgyakból, az megteheti minden munkanap a Polgármesteri Hivatalban. Nagyon szép képeslapjaink, könyveink, pólóink, csészéink, kulcstartóink és egyéb kerámiáink vannak. Várjuk az érdeklődésüket!
Eredmények: A főzőversenyt a Baba család nyerte. A kispályás fociban nem talált legyőzőre a Truck Trailer. A szépségversenyben Sárközi Éva nyerte el a Csór Szépe 2007 megtisztelő címet. A tombola fődíját, a számítógépet Szeivolt Istvánné nyerte meg. Mindenkinek gratulálunk! A többi sporteseményről külön cikkben számolnak be a szervezők.




